Társkereső blog. Társkereső oldal, ahol egyszerű a társkeresés.







1

versek

2009. 07. 07. 22:24

0.

 

 

 

még ha ordítok is elzuhanóban

talpra segítem zokogva önmagam

vissza-vissza hívsz a legmélyebb valómba

magad mellé ültetsz, s mesét mondasz

 

holnap majd félreteszel, jó lesz tegnapra

oly távol vannak a testek ma

két szabad lelket hív a messzeség

a későbbi tudattalan lét

engedem hát hogy megtalálj

mint annyi testben eddig már

falaim dőlnek a pránként a porba

élvezlek, te embertelen gondolat.....

....repülni csak veled, kézenfogva....

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1.

 

 

visszatekintek hát csendesen

látom magam mint tekergek

körötted csak mint csöppnyi hínár

körötted csak Te fénysugár

fénysugár a Hold alatt

visszatekintek hát gondolva

látom magam letakarva

körötted csak mint lenyomat

körötted csak Te fényszalag

fényszalag a vihar alatt

visszamegyek hát kínlódva

látom magam elsiratva

körötted csak, mint halotti máglya

körötted csak, Te emberlakta,

Emberlakta Nagy Csoda....

 

 

 

 

2.

 

mikor éppen arra gondolok

miért is vagyok úgy ahogy

miért is bajom az itt és most

s tényleg így akarom?

a válasz csönget egyet azonmód

mikor elhiszem álomnak a valót

vagyok úgy, ahogy, fontolom a kiugrót

itt és most nincs is akarom

a válasz tol egyet hátamon

mikor megadom, mit tartozásnak hittem

vagyok úgy, ahogy, ahogy Te akarod

itt és most ne gondold, hogy jó vagyok

a válasz meglökött, s most zuhanok....

 

 

 

 

3

 

 

 

most akár boldog is lehetnék

hallgatom kedvenc zenénk

órák óta csak rád gondolok

most akár rendben is lehetnék

ha nem gyötörne ezernyi kétség

ezernyi ferde gondolat

most akár veled is lehetnék

ha nem e testhez kötődnék

ha szállnék mint a gondolat

most jöhetne akár a bizalom

de a dolog túl simán halad

ha terhem alatt mégis elhullasz........?

 

 

 

 

 

4.

 

 

tagadom Alázatom, a Lelkem

tagadom az Egészet, a Mindent

tagadom az Istent, ki itt él bennem éppen,

tagadom Hitem, a Kincsem

tagadom a Világot, sosem volt gyönyörű Énem,

tagadom Szellemem, mely nincsen

tagadom a Gyermeket, kit szültem

tagadom, mert megtagadott......

.....az egész világ nincsen!

 

 

 

 

5.

 

 

köszönöm a hangot, a képet,

köszönöm a napot, a fényed,

köszönöm az erőd, a mindent,

köszönöm sugárzó Lényed,

köszönöm halálos ölelésed,

de ez a lélek halott itt végleg

kis idő csak, s ez a test is ellöki Énem

s végre ennek is vége lesz.......

.....köszönöm boldog emléked.....

 

 

 

 

 

6.

 

 

megfogott a pillanat, láttam

távolodom tőled, messze tájak

monoton zúg régi álma

csavarodott lelkem száll ma

most majd, igen, jön megint

a feledettnek hitt álom hív

összetör összenyom semmi lesz itt

csak a remény, hogy Te majd ott kint......

 

 

 

7.

 

 

 

kék mélység ott fenn az égen

egyre csak téged nézlek

kék mélység a szemed tükre

egyre csak érzem, érzem....

mit is mondhatnék, hogy is,

az értelem, minek is, miért is,

mit is tehetnék, hogy érezd is

egyre csak értem, értem.....

én már régen benned élek

kaktusz lényed takargat, végem

én már régen csak teveled

egyre csak kérlek, kérlek......

fogadj magadba, legmélyebbe

ezer sebből vérzek

fogadj lelkedbe az eddigi

ezer év emlékére........

 

 

8.

 

 

Te büszke sas madár

szárnyalsz hát végre ?

igen, a dolgokat megélem

értem, az igaz ítélet alapja

hitem a legfőbb Jó-ban

hitem magamban.........

hiszen boldogok, akik hisznek.

értelmünk absztrakciója

az együtt létezésünk halála

az ész és a tapasztalat

visszaesni a barbárságba

mert a helyzet lelke keserves.....

lelkem másléte tán a baj

az egyetlen, az első és végső

a mindenütt jelen lévő élő

a lelkeddel indulsz el,

a lelkeddel keress meg,

a lelkeddel ne engedj

átölel a dolgok egysége

hátba támad a megmaradás elve

boldogok, akik hisznek??

az értelmes következtetés csődje

a valóság mikor utolérne

a dolgokat megélem.....s ezzel

vége

 

 

9.

 

 

 

 

 

megint valahol mesze jártam

megint valami újat láttam

megint vissza kellett jönni

megint a tegnapot folytatni

megint csak az isteni lázadás

megint az értelmetlen tagadás

megint a tudatos meghasonlás

egyedül Én vihetem a lelkem

ámítás csak a reggel

gúzsba kötöm szellemem

nem bírom a tudást

az új reggelek súlyát

a megint élni kell parancsát

tényleg elég volt most már!

engedjetek vissza hát

tengernyi a hibám

a legfőbb -

a boldogsághoz való

görcsös ragaszkodás....

 

 

 

10.

 

Az Idő mint szétmálló papírhajó

emlék nélküli múlt, mintha nem is lenne,

nem is lenne semmi köze e földi gyötrelemhez

cipelje hát az, ki e világra segítette...

Alant s fent is egyben mind békén hagytak,

s mint mindig ha hittem magamban

alulról s felülről egyszerre arcul csaptak

rémálmokban gonoszul elragadnak....

Bűbájjal keltett édes démonjaim, ni de

jól mulatnak, s eddig békés ültetvényem

bölénycsorda kedvenc helye lett....

tüneményeim sóhajtnak ezredszer.

Százával lakunk itt bent, megférünk,

nagyritkán lázadok csak, ha szeretünk,

mindennél jobban fáj, mardosó szörnyű,

fáj a semmi is, de legjobban a szeretünk.

 

Jöttél a semmiből csak észrevétlen

hol csendesen nyitogatva szemem

hol vádlón ordítva, tépve a lelkem

aztán könyörgőn, hogy már ébredjek...

 

 

10/2.

 

Próbáltam egy kanyart a Sorsot kerülve

de képek kísértenek, az Andok mélye

testvérek, barátok, rokonok, a Sámán

egy temetés, ahogy a sas madár elszállt...

Jöttél nem engedni, tudhatnánk az okát,

jöttél segítségre, jöttél együtt lenni, tán

társnak ölni vacak kis zsarnokocskát...

miben is maradtunk ott az Andok oldalán?

Az Idő....mi velünk örök, mozdulatlan

felfoghatatlan szikrázó határtalan csoda

mint két útját kutató szabad sas madár

a végtelen tér ébredő hajnalán.....

 

11.

 

 

Ha tudnám, hogy miért,

nem lázadnék csendesen

Ha tudnám, hogy miért,

viselném remegve,

Ha tudnám, hogy miért,

vinném tovább Kedvesem.

Ha tudnám, hogy miért

pont őt szenvedem!

Mekkora volt hát bűneim tengere?

A jéghideg borzongás, mely

köröttem egyre leng

A Lénye, mely kitölti velem

a teret, s megsebez

Állandóan érzem itt

mellettem, s felemel

Mikor tellik ki büntetésem?

Ha tudnám, hogy miért,

elengedném a kezet,

Századszor is belehalok

csendesen, szép csendesen,

Ha tudnám, hogy miért,

megnyugodnék mellette,

de sohasem vele

Hogy lehet a Szeretet ennyire

kíméletlen?

Mekkora volt hát bűneim tengere?

Mit tettem hát, hogy most ennyire

elvesztem?

12.

Ha tudnám, hogy miért,

nem lázadnék csendesen,

Ordítva összes életem

kínját nektek

Velem vagytok de ellene

vagy vele de ellenem?

Nem kell a szabadság, Ti

tegyétek mi a jó lenne

Ha tudnám, hogy miért,

mit sem érne az életem,

Csak sírok tovább, mint ezerszer

háborgó lelkem megnyugszik

felettem

S Ti, Szellemek, pipáljátok

ezt is ki nekem,

Ő ujjászület, s letelt

küldetésem.....

 

13.

 

 

Alattomosan belülről támadó

semmi érzés.... a földhöz csapó

leterít...leterít...a segítség

nem veszi fel a kagylót.....

Gyötör a kétely

mit tehetek érted

Kettőnkért indul

harcba naponta létem

Szerelmem csak

főnixmadár az égen

 

 

14.

 

 

Vajon mi marad utánam?

csak az alázat bálványa

csak a valóság árnyéka

csak egy kialudt gyertya

titkos érzelmed hatalma

Vajon mi marad utánam?

tettem-e netán jót érted

gyújtsd meg a gyertyánkat értem

ennyit talán megtehetsz

titkos érzelmed fénye

Vajon mi marad utánam?

felfoghatatlan mindenség

erotikamentes szövetség

és az a meg nem fogant lény

titkos érzelmed mely elég

Vajon marad valami utánam?

az üres párna kérdőn néz rád

az út vége oly szörnyen fáj

fáj az eltűnt álomvilág

titkos értelmed lénye bánt

 

15.

 

 

várlak.......csak várlak

Te felhők fölött járó

mondd.....van még arra

úttalan.....út...rám váró

Nézem a létem, árnycsíkok kísérnek

nézem a lényed, létem árnyékaképpen

s imádkozom

Nézem mivé lettem kínban melletted

nézem a lényed, mit művel éppen

s imádkozom

Nézem mi oly csodás benned

nézem a lényed, mindent megértek

s imádkozom

Nézem, nézlek, meglátlak fönn kéken

látom most lényed, s elengednélek, de

imádkozom

Nézem imámat, mit is kérek bőszen

csak hogy örökkön nézhesselek

s imádkozom érted.....

 

16.

 

borzongató hideg és jeges

ilyen nélküled a reggel

zúduló forró barna folyam

és egy szemtelen macska

tétova üresség, karikás szemek

ilyen nélküled a reggel

gondolatom veled

rám tör a menni kell

lassan feltölt a szeretet

ilyen nélküled a reggel

hangok és emlékek

vissza-vissza élnek

 

17.

 

 

 

merengek szobám falán

csak az idő, mi meg nem áll

csak az idő mi örökkön áll

s az önként vállalt jeges magány

merengek szobám falán

ez nem tudatos szemlélés

csak az üres kitekertség

önpusztító rohanás

merengek szobám falán

egy arcot keresek, kedveset,

csak sírjál, sírjál,

így lesz egyre nehezebb

csak viszem, viszem, cipelem

kedvenc mázsás terhemet

s az idő velem merengett

sosincs vége, ez a kegyetlen

 

 

18.

 

 

most csend van, fojtogató

nyugalom, mi csak úgy rám telepszik

az ünnep előtti semmibe

vajon Te ki vagy itt most

vagy ez is csak rémálom?

de nem, mégis oly jó ez így

valami más, megint új érzések

látod, csak visznek, mert hisznek

ők bennünk hisznek itt most

vagy ez is csak rémálom?

most csend van, varázsoló

kicsit megállok, félre gondolat

csak úgy lenni, mint a semmi

várni a csodára napokat

alattomosan támad a hit

szivárog a bizalom, rendben

ahogy a lehulló tégla mozog

vagy ez is csak rémálom?

 

19.

 

 

bánt, hogy bántottalak

csak mert harcol az Élet

s megkövetlek ezerszer, ha kéred

hisz üldöz az Értelem

bánt, hogy bántottalak

hogy nem értheted

százával viaskodnak bennem

támad Lucifer öntelten

bánt, hogy bántottalak

csak egy picit érts meg

nem vagyok Isten, sem Szent

csak egy parányi búzaszem.

bánt, hogy bántottalak

de öntöznek szüntelen

így hát harcol az Élet bennem

egyszer muszáj kikelnem

bánt, hogy bántottalak

hisz bajomról nem tehetsz

megkövetlek hát százszor ezerszer

bocsássatok meg mind nekem

bocsássatok meg hát, elég a terhem

nem történt más, csak én is

ember lettem, aha, egy kicsit

lázadó selejtes

 

 

20.

 

megrázom magam, az álarcot

felveszem, csak mert harcol

az élet énbennem

így bizton megnyugszik minden

nyugtalan lélek körülöttem

csak egy kérdés csendesen

értem vagy ellenem

harcol is az Élet

itt nagyon mélyen énbennem?

bánt, hogy bántottalak

csak egy picit érts meg

mit most itt szóltam: a Lényeg

megkövetlek ezerszer, ha kéred.....

 

 


Kedvesem.hu társkereső -  - Társkereső Blog - társkereső,irodalom, társkereső blog Hozzászólások
Kedvesem.hu társkereső -  - Társkereső Blog - társkereső,irodalom, társkereső blog Blog címe: versek 856
Kedvesem.hu társkereső -  - Társkereső Blog - társkereső,irodalom, társkereső blog Címkék: irodalom
Kedvesem.hu társkereső -  - Társkereső Blog - társkereső,irodalom, társkereső blog Megosztás

Misztikus révület

2009. 07. 07. 22:21

Misztikus révület

 

 

Az ébredés pillanata minden reggel végtelen tiszteletet ébresztett a lányban. Visszatért, ma is visszatért odaátról, ahol annyira jó lenni, ahol csak a lenni van. Ahol a gondolat valóban teremtő és ahol teremtenek ővele. Tiszteli a hajnalt, egy új napot itt a földön, tiszteli az életet. Még pontosan emlékszik az odaát történtekre, de pillanatról pillanatra érzi a halványodást, ahogy tudata lassan átveszi az irányítást. A folytonosságra törekszik, ezért kel a Nap előtt. Mire lábra áll, már csak az érzések maradnak, mire a konyhába ér, már azok is foszlanak. Lassan átérzi az új napot, mire a teáját kortyolja, abszolút földi emberré vált, érzi az áldott test ritmusát, a gyomornedvek éledését, a belek mozgását, illatok és szagok, látványok és benyomások, anyagba döngöltetett alázat.

Anyag, amivel ma sok dolga lesz, és pusztán ennyi elég volt, hogy minden idegvégződése mozdulatba jöjjön. A fiú, az a másik anyagba formázott csoda, tapinthatatlan, megfoghatatlan, érinthetetlen. Isten jókedvében teremtette. Egész lényét átjárta a szeretet, hálás volt a fiúnak, hogy hagyja ezt, hagyja és viseli a szeretetet. Tapasztalta, milyen nehéz szeretve lenni. A lány a kezdettől fogva igyekezett szabadon szeretni, nem elvárni, nem formálni, nem alakítani, csak szeretni. Türelemmel figyelni a fiú tévelygéseit, lenni, mikor szükség van rá, adni, mikor igény van rá, a szívével gondolkodni és az agyával érezni. Folyamatosan uralni az elragadtatást, hogy ismét része lehet egy elveszett és megtalált lélek. Semmi sem állíthatja meg azt, aminek eljött az ideje, semmi nem korlátozhatja a létezőt.

Azért megpróbálták mindketten. Hónapokon át csaták az érzésekkel, csaták az okozat törvényével, csaták a felismeréssel, csaták a vonzás hatalmával, értelmetlen és fullasztó, kimerítő csaták saját maguk ellen. A nem lenne szabad és az én mást akarok ellen. Némi felüdülést csak a tűzszünetek hoztak, mikor szétterjedtek térben és időben, hogy élő áradatként olvadjanak össze, szavak nélkül, fenségesen, hogy friss energiához jussanak a folytatáshoz. A lány úgy érezte, hogy az ő dolga a béke, a férfié a harc. Háborgó űzött lelkével még csak elbánt valahogy, de a teste villámló pazar pompában zúgva harsogott. Egyszerre volt tűz és víz, felperzselt és körülölelt, a Vágy Démona, mely oly erővel tartotta fogva, amivel nem bírt. Épp csak tíz perce ébredt, és máris szégyelli magát. Mindig ez a kettősség. Mikor a teste öntudatra ébred, szárnyra kap és birtokolni akar.

Lekuporodik a kis oltár elé, meggyújtja a gyertyát, nekilát felébreszteni szunnyadó szellemét. Választ vár, minden új nap hajnalán ezért ül ide, a válasz reményében.

- Megnyugszom és ellazulok, bensőmbe tekintek és bármit találok ott, boldog alázattal fogadom, mert az ÉN vagyok -

Mély lélegzet, bent tart, hosszan kifúj, csinálta gépiesen, jól begyakorolt mozdulatsorok, a test nélküliség gyönyöre. Test, ahogy idáig ért a gondolatban, már látta is a fiút, - ártatlant ölel kéjjel - minden apró részét pontosan fel tudta idézni. Úgy látta maga előtt, mint egy élő, lélek-ző festményt, a mozdulatait, ahogy jár, ahogy a keze elindul, ahogy néz, a szemei... Ahogy a kép megjelent, igyekezett elzavarni, sikerült is egy halványszürke felhőbe burkolnia az oly kedves Lényt. Nem érezte ott jól magát, nem kapálózott, nem kiabált, nem harcolt, csak nézett. A lány őrzött egy ilyen pillantást, kitörölhetetlenül bevésődött lelke legmélyebb redőibe. Pár hete, vagy hónapja, mikor éppen ő akart „nem szeretni", mikor éppen ő akart jót a fiúnak. Nem volt több egy villanásnál, de azalatt átélte a káprázat borzalmát, az egész világ fájdalmát, a mit tettem kínját. Jeges rémület bilincse, megfagyott pillanat, szeszélyes villámok, ereje a nem-cselekvésnek. A tömegben csak azt a gyönyörű szempárt látta, aminek a fájdalmát ő okozta. Pokoli volt, amit a fiú érzett, de már legalább ketten érezték, nem mintha ez enyhülést hozott volna bármelyiküknek. Egy kép, ami örök érvényű, hiába igyekezett betömni odúját, bezárni kapuját, élét tompítani, görcseit feloldani, ez a kép most is éppoly élesen és tisztán él, mint akkor.

Szelíd fájdalommal nézett a szempár a szürke felhőből, nem haragudott, megbocsátott, csak fájt. Fájt és szeretett. Az elfogadó szeretet áradt belőle, a „legyen meg a te akaratod szeretete, de azért tudatom veled, hogy nekem fáj" üzenettel. A lány egójának végső maradéka gyötrelmes sóhajjal vált köddé, csak egyet akart; bármit megtenni egy titkos cinkos mosolyért, látni szemének csillagfényét.

Hagyta, hogy a gondolatok elragadják, hagyta, hogy a megélt érzések életre keljenek, zabla nélküli kentaurok módjára szárnyra keljenek. Ha így alakult, hát had repüljenek! Kíváncsi volt, mi van még odabent? Kiszabadította a fiút a felhőfogságból és összenéztek...szelíd szépsége azt sugallta, már biztosan tudja, hogy ott lakozik bennük a Mindenség, és a Mindenség Szívével eggyé váltak. Vakító fehér fény töltötte be a teret, érezte a tisztaságot, a végtelen isteni tolarenciát, a teremtő megnyilvánulását, egy amorf, alaktalan lényt. Kezek, lábak, fejek, szemek, mikor a kettő Eggyé lesz, az erő, mely könnyűvé tesz, a megnyugvás, hogy hazaértek, ami elérhető idelenn. Sűrített cselekvés, így maradni, nem mozdulni, könyörögni kegyelemért.

Lassan visszatért, már érezte a nap melegét a tarkóján, különváltak, Ő megfordult és elindult a messzeségbe. Semmi nem volt körülötte, mintha felhőkön járt volna, ment sétálva, nyugodtan, mint aki tudja, nem hagyott hátra semmit, minden, mi értékes vele maradt. Kísérte szemével, a szédítő kaland rettentő terve megint zavarba hozta. Ma érintheti ész veszejtve, ma eggyé lesznek a testek. Uralni fogja ösztöneit, megtartva tudatát, átélve a vágy és vonzás minden pillanatát, a transzcendens egyesülést. Ma valami olyat akar adni a fiúnak, amiben még egyiküknek sem volt része, de ezáltal majd bármikor újra és újra lehet. Csak a gondolat, hogy Ő van, önállósította a testét. Vajon el kéne ezt fojtani, vagy természetes velejárója az emberi létnek, a szeretetnek? Most hagyta, had terjedjen, növekedjen, hogy figyelhesse. Gyökércsakrája veszedelmesen beindult és őrült forgásba kezdett, a borzongás a gerincoszlop mellett elindult felfelé, egy villanásra felrémlett a Kundalini kígyó, emlékképek a nagyon régi életekből, mikor még ez helyes volt - de nem avatkozott közbe. Elérte a tarkóját, felkúszott és beborította a fejét, már az egész aurája tűzpiros volt, szívdobbanására lüktetve, mint egy hatalmas vörös kehely. Gyönyörűnek látta. A csakrák egymásnak adták az életet, egyik a másik után lendült egyre gyorsabb pörgésbe, sorsdöntő csapást mérve a test hozzárendelt részeire. Alulról felfelé fókuszált rájuk, mire a homlokához ért, már szinte fájt minden porcikája. Minden sejtjével kívánta azt a másik testet, azt az egyetlen egyet a hatmilliárdból, amelyik pont azt hordozza, akire annyira vágyik oly régóta, aki mellett annyiszor elment anélkül, hogy felismerte volna. Viselhetetlen bizsergés, zsibbadt végtagok, lüktető erek, forróság, izzás, a késztetés, hogy mozduljon...még nem akarta, egyedül nem akarta. Ki ez az ember, aki ilyen erővel él benne? Mi közük egymáshoz?

Nem volt csalódott, hogy nem kapott választ...felvette delfintestét és belevetette magát a tajtékzó tengerbe. Hallotta a hullámok csobbanását, a víz alatt csendes moraját, érezte hűs simítását, boldogan ugrált, élvezte a hatalmas test zuhanását a végtelenbe...amire figyelsz, azzá leszel.

Vissza kell jönni, felkészülni az okkult nászra. A legnehezebb kinyitnia a szemét, már hallja a város zaját, a villamost, a radiátorban keringő víz zubogását, de a látás a legnehezebb. Lassan kinyitotta a bal szemhéját, a gyertya lángja, még nézte picit, néhány mély lélegzet, lezárni, mit le kell, visszatérni az életbe.

Felállt, szédült kicsit, de boldog volt, nyitott és elfogadó, alázatos és tiszteletteljes, isteni atomja feltöltve, fényével átöleli a Földet, minden gyarló emberi lelket, „áldd meg Uram őket" - kérte, „nyugtass meg mindenkit, mint engem".

Angyali mosolyra húzódott a szája, kimondhatatlan érzéshalmaz, majd ha már megint nem lesz szükségünk szavakra...

Kiment a fürdőszobába, igyekezett elkerülni a tükörképével való találkozást, még őrzi azt a szépséget, ami a fiú szemében tükröződött. Ha ő ilyennek látja, akkor ilyen is. Beállt a zuhany alá, élvezte a forró víz simogatását, percekig csak állt mozdulatlanul és tudatosította a vizet. Az angyalok teste, átölelik, körbeveszik, minden mocskot feloldanak és lemosnak róla, érzi, ahogy a tisztátalan tiszta lesz. Az a másik lény megint észrevétlen bekúszik a gondolatába, ösztönös mosoly, no meg a szokásos bizsergés aktivizálódása. Különös gondossággal teszi rendbe a testét, növekedik benne a nő, zsugorodik a nemtelen ember. Ez az este a játékról és a szerelemről fog szólni, amiben a fiú olyan jó partner. Minden szeglet rendben, most belenéz a tükörbe. Ő széppé és igazzá tette. A hála átölelte, megszabadult minden önzéstől, minden féltékenységtől, minden büszkeségtől, félelemtől és kételytől. Egynek érezte magát a Vannal. A fürdőből már a nő lépett ki, a hódító, az őrjítő, a bizalom magabiztossá tette. Az öltözködés nehezebben ment, mindennek tökéletesnek kell lennie, legyen vonzó és kirívó, de harmonikus a lényével. Szelíd tűzszellemek segítenek.

Elindulhat végre, járművek, emberek, élveteg bágyadtsággal, gépiesen járta végig az utat, már nem tudott másra gondolni, csak a fiú testére, titkos meghitt mosolyára, ahogy sugárzik, mikor ránéz a ledöntött falak felett...ártatlant imád...megrohanják az emlékek, mozdulatok, pillantások, mondatok, évezredes szeretet és tisztelet.

És végre kezdetét veszi a játék, egymásért, csakis a másikért. A találkozás misztériuma, nem néz a fiúra, nem mozdul, nem ér hozzá...az imádott halogatás. Nem bízik önmagában, minden sejtje lüktet, él, vágyakozik és birtokolni akar. Hozzásimulni, belebújni, érezni teste melegét, puha szája remegését, lélegzését, a vágy növekvő erejét, két egymást kereső szempár gyönyörét. Szeretné szabadon engedni a felébredt állatot, kezdjen hát vakmerő vágtázásba kéjes szerelmi kerteken át.... de nem!.....elhal a hang, duzzogva pusztul az ösztön, láncra vert vad titán.

Meghitt gyertyafény, félénk simogatás, fájdalmasan ünnepi tapintás, nedves tüzek szikrázva élednek, a két szív békességet lehel. „Tedd kezembe kezed, nyugtasson sóhajod, fogd csuklómat szorítva, félig hunyd le szemed és less meg"

Fekete csend zuhog és fehér bájjal vegyül, szellemük elröpül, provokatív cinkos kacsintással suhannak gyötrelmes buja tájakon...féltő vad ölelésben szaggatottan vonagló árnyak...riadt prédái a vágynak...ezt már megbeszélték odaát...dús kéjek tüze nem ernyed...mélyreható mozdulatok...bizarr harmónia, mi csillagfénnyel árasztja el kitárt ölét...az est tékozló pillanata...kettévált mennyezet......sötét az éj és a remény féktelen......nászi félhomály.........misztikus révület..........szent kegyelem............ellankadt élvezet.......

elszenderedik az illegális szerelem,

... igaz volt gyönyöre?

 


Kedvesem.hu társkereső -  - Társkereső Blog - társkereső,irodalom, társkereső blog Hozzászólások
Kedvesem.hu társkereső -  - Társkereső Blog - társkereső,irodalom, társkereső blog Blog címe: Misztikus révület 856
Kedvesem.hu társkereső -  - Társkereső Blog - társkereső,irodalom, társkereső blog Címkék: irodalom
Kedvesem.hu társkereső -  - Társkereső Blog - társkereső,irodalom, társkereső blog Megosztás
 
1